Eltűnt egy 14 éves lány a X. kerületből
Székely Veronika Patrícia egy kerületi gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott.
Székely Veronika Patrícia egy kerületi gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott.
A Donáth Anna vezette párt korábban felajánlotta a koordinált indulást a többi ellenzéki pártnak, de a DK és az MSZP hozzáállása ezt szerintük nem tette lehetővé. A Momentumnak az MSZP-s alpolgármesterrel van a legtöbb baja.
2021 márciusában egy férfi rendezett egy rövid, de annál látványosabb ámokfutást egy X. kerületi körforgalomnál. Kiszakított egy közlekedési táblát, hadonászott vele az arra járó autók felé, párszor megemelte, majd eldobta. Decemberben pedig egy villamost dobott meg kővel, amivel, mint az az ügyészség közleményéből kiderül, „a villamosközlekedést jelentős mértékben megzavarta".
A lánynak a felvétel alapján szerencsére sikerült elhajtania támadóját.
A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, de a füst miatt a többszintes házból 40 embert kitereltek az udvarra.
A férfi lakásán amfetamint és 14 millió forint készpénzt is találtak.
A férfi jól körülnézett, mielőtt előhúzta a kabátjából a szerszámot, de a biztonsági kamerát nem szúrta ki.
A teherautó felborult, torlódásra kell számítani.
A Felsőrákosi-rétekhez tartozó védett erdő területén akartak tarvágást.
A rendőrség keresi a nőt, garázdaság miatt indítottak eljárást.
A főváros és a kerület szerint sem volt engedélye annak az ismeretlennek, aki behajtani tilos táblákat és betonelemeket rakott a Kárpáti Zoltán sétányra.
Keresik a rendőrök a Kőbányán egy benzinkutat megrövidítő férfit.
A Maglódi út és a Lavotta utca kereszteződésében, egy megállóban dőlt rá a villamosra a fa a főváros X. kerületében.
Munkába tartó rendőr fogta el és vitte be a kapitányságra a körözött férfit.
Az Üllői úton vette el a rollert a gazdájától.
A balesetben egy ember sérült meg.
Videó is készült arról, ahogy a rendőrök feltörik a raktárat.
Kovács Kiarát és Bálint Krisztinát jelenleg is keresik.
A videón látható férfi egy X. kerületi lakásba ment be és lopott el egy mobiltelefont.